2012. december 27., csütörtök

Áldott, békés


Örülök.
Annak, hogy vége a karácsonyi ünnepeknek.

Viszont aggasztó, hogy úgy fáj a bal kézfejem és csuklóm, hogy fogni is alig tudok. Be is dagadt.
Kellett nekem kalácsot dagasztani, almás-dióst gyúrni, tésztát nyújtani, galuskát kavarni-szaggatni, birsalmát felvágni-magozni, húst szeletelni,  krumplit pucolni, nehéz jénai tálakat emelgetni sütőbe be- és onnan ki...
De aki eljött, az mindent finomnak talált, élvezte az együtt töltött órákat, aki meg egy telefonhívásnyi mentegetőzés nélkül elkésett és este fél hatra ért oda az egyébként miatta későire tervezett  közös karácsonyi ebédre és annak örült, hogy szerencsére már elmentünk, hát az  ehetett egyedül az asztal sarkán...

Meg lehet ezt csinálni.
Egyszer.
A baj csak az, hogy egyszer még  két ököllel fogja a szemét törölgetni. Most ugyan én teszem ezt, de csak azért, mert látom ennek a történetnek a végét is, nem úgy, mint ő.

Csak aztán nem kell csodálkozni, hogy a dolgok nélküle történnek.
Írtam már, hogy szívós munkával ki lehet azt harcolni, hogy kutyába se vegyenek.
Hát ha így akarta, így lesz.
Nagyanyám mondogatta annak idején: Nadrágja van a kutyának, maga kereste magának!



Nincsenek megjegyzések: