2012. november 19., hétfő

Egészségügy

Ma hajnalban elvittem az anyukámat vérvételre.
Előzetesen az interneten tájékozódtam, 6_15-8:30 között végzik a vérvételt, a leleteket délután adják ki. Nem a szakrendelő végzi, hanem a Centrum-Lab kft., de a szakrendelőben.
6:40-kor ott voltunk. Sorszámot kellett húzni A sorszám alapján mintegy nyolc perc múlva  a beutalón lévő megrendelt vizsgálatokat felvitték a számítógépbe, 6:59-kor levették a vért.  Kész.
Üldögéltünk még ott vagy öt percet, a vérvétel helyére szorítva a vattát aztán hazajöttünk.

Az induláshoz képest egy órán belül otthon is voltunk, és ebben  már azért az is közrejátszott, hogy közben beindult a reggeli csúcsforgalom.
Délután 16:30-kor megérkezett az e-mail címemre a lelet.
Értitek, ennyi volt az egész!
A Centrum-Lab előtt le a kalappal.

Ja, és a nyolcvanhét éves anyukám eredménye: Semmilyen kóros elváltozás nem figyelhető meg.

2012. november 15., csütörtök

Mindennapi életünk

Van az úgy néha, hogy az ember kemény munkával harcolja ki magának, hogy senki se akarjon vele lenni.Aztán meg még ő csodálkozik,hogy mi történik körülötte, miért nem tekintik mérvadó tényezőnek őt?
Hát kérem, ez az élet igazságtalansága, vagy igazságossága...?

2012. november 8., csütörtök

901109

Délelőtt szólt nekem a doki, hogy mindjárt elkészíti a zárójelentésémet és mehetek haza.Ha már annyira akarok.
Akartam.
Aztán fél tizenegy után már nem akartam.
Estig még csak eltelt az idő, de akkor azt mondta a doki, hogy hosszú éjszakánk lesz.


Hát az volt.
Nagyon hosszú.
De aztán november 9-én hajnali háromnegyed öt körül megszületett a fiam.

Milyen érdekes, akkor is péntekre esett november 9-e.
'90.11.09.

Most huszonkét éve.